Mit is lehetne mondani összességében? Van a CD-n néhány, csak PC-hez hozzáférhetõ apróság, de a kételkedõk meggyõzésére ez aligha elegendõ. Találunk egy ráadást is, melyben fordított sorrendben vihetjük végig a keresgélést, illetve egy olyan missziót, melyben szintén már az elrendezés , mint a standard sorrend és szívósabb ellenfelekkel találkozhatunk. Találhatunk még a korongon egy filmet, 3D-s galériát és egy windows desktop-témát - általában ilyesmik járnak együtt egy jobb játékkal.

A játék grafikáján sajnos meglátszik, hogy Playstation-rõl hozták át PC-re - legalábbis egy részén. Nem is fut nagyobb felbontással, mint 640*480. Emiatt egyesek - akik erõsebb géppel rendelkeznek - esetleg szívhatják a fogukat, de így mások is részesedhetnek az élménybõl, még 3D-gyorsító hiányában is, különösebb sebességbeli problémák nélkül.

Az irányítás módszerén nagyon meglátszik, hogy eredetileg konzolos játékról van szó. Ez elsõ gondolatra egyszerû irányítást kellene, hogy jelentsen, de errõl szó sincs. Például lövéshez külön fel kell emelni a fegyvert, ehhez persze külön irányítás is kell, Ha ezután fegyvert akarunk váltani, fel kell emelnünk a kezünket, kiválasztani az újat és visszatérni... Ha mindezt gyorsan kell csinálni, hamar elõállhat az a helyzet, hogy összevissza nyomkodunk mindenféle gombokat, és ezen az újrakonfigurálás sem tud lényegeset változtatni. Súlyosbítja a helyzetet, ha pont kifogunk egy rossz kameraállást, például egy szobába való belépéskor.

A hangok, effektek minõsége kielégítõ, az ellenséget általában már a hangjáról elõre fel lehet ismerni, fel lehet készülni a fogadására. A beszélgetésekrõl viszont túl sok jó nem mondható el, röviden szólva rosszak. Ellenben a zene jó, színvonalas.

A játék egyik lényeges eleme az erõforrásokkal való gazdálkodás. Igaz ez nemcsak a lõszerre, de az egyéb eszközökre is. Hasznos lehet, ha nem akarunk mindent feltétlenül halomra lõni, sok lassabb ellenség mellett óvatosan el lehet haladni.

Összességében jónéhány idegesítõ apróság, tetszetõs grafika és csipetnyi egyhangúság jellemzi a játékot.
Népszerû lehet azok körében, akiknek tetszik a horror-kalandjáték-akció keverék.

Képzeljük magunkat egy újonc rendőr (Leon S. Kennedy), vagy eltűnt bátyját kereső hölgy (Claire Redfield) bőrébe, kiknek élete legnagyobb kihívásával kell szembenéznie, mely alatt nekünk kell irányítanunk mozdulatait, tetteit. Eddig teljesen átlagos a történet. Persze az emberiség legnagyobb kihívása következik, egy fertőzés formájában, ami úgy terjed, mint az influenza. Mivel már hosszú ideje foglalkozunk játékokkal, már az elején tudhatjuk, hogy semmiféle erősítés nem fog érkezni, ami esetleg lassító hatással lenne szívdobogásunkra. A történet a következő: Kiszabadul a karanténból egy, a vírussal megfertőzött zombi, és ő fertőzi meg az egész várost ezzel a furcsasággal. Azt már mondanom sem kell, hogy minden fertőzött tovább akarja adni a mutációt, ezért mindenkire rátámadnak, és általában nem egyedül kószálnak az utcákon.

A játékban találkozhatunk fertőzött rendőrrel, nagydarab fekete emberekkel, továbbá fiatal és középkorú asszonyokkal, és mindezen felül a nagyobb "falatokkal", akik meglepetésszerűen támadnak ránk, és nehezebb lerázni, mint egy átlagos ellenfelet. Szokványos taktikájuk a következő: nekiugrik/ugranak a torkunknak, és elkezdik harapdálni. (ellökni magunktól a támadás-gomb használatával (hosszan tartó szakaszos nyomkodásával) tudjuk). Persze előfordulhat, hogy lelőjük, és nem vesszük észre, hogy még nem halt meg, és óvintézkedések nélkül a közelébe megyünk. Ilyenkor van, hogy elkapja a bokánkat, és azt marcangolja. Ekkor is ugyanaz a teendő, mint az előző esetben, csak itt vagy lerúgjuk, vagy széttapossuk áldozatunk fejét.

Támadóinknak mellesleg nem sikerült igazán kifogástalanul a mesterséges intelligenciája, de ez még nem is lenne baj, ha legalább jó helyre állították volna őket a fejlesztők. Nem mintha nem lennék megelégedve a játék nehézségével, de egy kicsit fura, hogy ha többen támadnak egyszerre, előfordul, hogy csoportosulnak, és egy oldalról támadnak. Ez egy kicsit, mintha műbalhé érzetét keltené bennünk. Bár ettől függetlenül azért akad ellenpélda. Még az a szerencse, hogy nincs a játékban az az óriási kapkodás, mely általában jellemzi az akciójátékokat. Bőven ráérünk célra fordulni, fegyvert cserélni, és tüzelni. Na, persze még így is előfordulnak izzasztó esetek, de támadóink mozgása általában lomha. A nagy lövöldözésekben a legfontosabb, amit meg kell jegyeznünk, hogy áldozatunk akkor nem fog többször felkelni a földről, ha már a saját vérében fekszik. Emiatt nem kell izgulni, és feszülten figyelni, mert igen feltűnő, ha már az áldozat vére körülveszi az áldozatot.

De ha már az öldöklésnél tartunk, ismerkedjünk meg néhány fegyverrel. Az alapok közé tartozik a kés és a pisztoly. Érdemes általában a pisztolyt használni, mert ehhez van a legtöbb töltény a terepen, ahol harcolunk, és hogy ne érjen senkit meglepetés, figyelmeztetek mindenkit, hogy próbáljon takarékoskodni a lőszerrel, mert néhány helyen igen könnyű kilőni akár két-három tárat is. Rendelkezésre áll továbbá shotgun (sörétes puska), géppisztoly, vagy az RPG (repülő páncéltörő gránát). Egy kis gáz azért van, és ez minden tárgyra vonatkozik. A magunknál tartható tárgyak száma korlátozva van, és ez a korlát igen szoros.

A játékot egyébként két módban játszhatjuk. Az egyik igen mesebeli (afféle felkészítő) megvalósítás, ugyanis már rögtön az elején csőre töltött géppisztoly áll rendelkezésünkre, méghozzá végtelen lőszerrel. Persze van, akinek ez még jól is jön, mert a reális módban nem igazán lehet pazarolni a pisztoly, vagy a sörétes puska töltényeit...

Ismerkedjünk meg a minket segítő tárgyakkal is. Az első számú segítőtársunk a herb névre hallgató növény, melyet alkalmazva egészségi állapotunk mutat némi javulást. Ugyanez a funkciója a spray-nek is. Szerepel a játékban ezeken kívül egy ink ribbon nevű korong, melynek a játékállás mentésénél van komoly feladata. A mentés a következőképpen történik: a játék során elszórva találkozhatunk írógépekkel, melyeken az előbb említett festékszalagot használva menthetjük el játékunkat. A sikeres mentést egy kis kattogás jelzi.

A játék alapjában véve nem túl nehéz, viszont ennek ellenére izgalmas. Mindez viszont nem is érne olyan sokat, ha nem lenne közel tökéletes a grafika. Ugyanezt mondhatjuk el a hang-összetevőkről is. Mivel főhőseinket külső nézetből irányíthatjuk, a legnagyobb segítséget az nyújtja, hogy támadóink puszta jelenléte igen hangos "lihegés" hangját hallatja, amit nehéz nem észrevenni. És most rátérünk arra, ami az első rész népszerűségét csökkentette. Akkoriban, mint tudjuk, a 3D-kártya csak a tehetősebbek kiváltsága volt, így az egyszerűbb PC-vel rendelkezők nem játszhattak e játék első epizódjával, ugyanis az csak és kizárólag 3D kártya mellett volt hajlandó futni. Ezzel ellentétben a második rész már fut nélküle is, a készítők csak ajánlják egy 3D gyorsító használatát.

Amit a grafikáról el tudnék még mondani, az az, hogy a Voodoo-val megfejelt grafika kifejezetten hatásosnak és kifinomultnak bizonyult. Sőt, még azt is hozzátehetem, hogy kisebb apróságokra is odafigyeltek a fejlesztők, mint például a haj mozgására, vagy a sebzések által okozott mozgáslassulásra. De ami talán mégsem stimmel, az az éjszaka által okozott sötétség, ami játék közben zavaró lehet. Ami még kifogásolható, az a főmenü, ami rettentően csúnya lett, látszik, hogy inkább a játékkal foglalkoztak a készítők.

Egy szó, mint száz, a játék roppant izgalmas, szépen kidolgozott, mind grafikailag, mind pedig játszhatóság szempontjából. Ez mind szép és jó, ám véleményem szerint mégse számíthat akkora népszerűségre, mint ami minden fejlesztő álma, ugyanis ebben a játékban is az igazi kihívás egyes tárgyak/kulcsok megtalálása és felhasználása, időgyorsításról pedig szó sincs sem a kézikönyvben, sem pedig a menüben (azaz egyáltalán nincs rá lehetőség, pedig néha jól jönne :-).